Az „Együtt jobb!” elektronikus plakátkampánnyal (#EgyuttJobb) civil szervezetek, vállalatok és media felületek arra hívják fel a figyelmet, hogy a különböző, ebben az esetben a roma és nem roma gyerekek együt
Az „Együtt jobb!” elektronikus plakátkampánnyal (#EgyuttJobb) civil szervezetek, vállalatok és media felületek arra hívják fel a figyelmet, hogy a különböző, ebben az esetben a roma és nem roma gyerekek együtt tanulása mindenki számára előnyös és hosszútávon ez az egyetlen lehetséges megoldás (utóbbiről itt elérhető egy hazai tanulmány).
A kampány apropóját a köznevelési törvény adja, mely formálisan jogszerűvé tenné az iskolai elkülönitést. A civil szervezetek célja, hogy felhívja a felelős döntéshozók figyelmét a szegregáció társadalmi és gazdasági veszélyeire.
A kampány során egy kép és egy rövid szöveg jelenik meg a csatlakozók közösségi média oldalán, honlapján. A fotókon gyerekek és felnőttek (Dr. Kállai Ernő volt ombudsman, Dinók Henrietta MTA kutató, Gulyás Erzsébet építész, Sőregi Tibor gyárigazgató és Mágó Károly riporter) szerepelnek.
Háttér:
A barátság a védőfaktor
Egyetlen középosztálybeli barát már óriási különbséget jelent a változásra egy roma tanulóknak, derült ki a Tárki Életpálya kutatásából, amely a magyarországi roma és nem roma diákok középiskolai pályafutását és egyetemi továbbtanulási esélyeit vizsgálta. A reprezentatív vizsgálatban egy teljes korosztályra koncentráltak, akik 2006-ban kezdték meg középiskolai tanulmányaikat. Életútjukat egészen 2012-ig követte nyomon a felmérés.
Ma 22 évesek
A 2006-ban középiskolába beiratkozott évfolyam nem roma tanulóinak közel 10 százaléka nem szerzett középfokú végzettséget, míg a roma tanulóknál ez az aránya közel 50 százalék.
Az érettségit szerzők aránya a nem romák között 75 százalék, a romák között 24 százalék. Egyetemi tanulmányait pedig a romák csupán 5 százaléka kezdi meg, szemben a nem romák 35 százalékos arányával- derült ki Hajdu Tamás, Kertesi Gábor és Kézdi Gábor kutatásából.
Iskola-Társ
A középiskolai sikerességben és továbbtanulásban különbségek erősen összefüggenek a középiskolát megelőző időszakban felhalmozódott lemaradásokkal. A kutatók azonban megfigyelték, hogy a roma tanulóknak még akkor is kiugróan magasabb lemorzsolódási esélye, ha egyébként hasonló háttérrel és iskolai eredménnyel érkeznek a középiskolába.
A tanulmány hangsúlyozza, hogy a lemorzsolódási különbséget a kortárs kapcsolatokban meglévő alapvető különbségek okozzák.
Az eltérő társadalmi státusú társadalmi csoportok közti kapcsolatokat kutató network-szakirodalom egy fontos eredménye szerint a csoportközi kapcsolatok – még inkább a barátságok – védőfaktorként működnek, és átsegíthetik a nehezebb helyzetben levő, alacsonyabb státusú csoportok tagjait a sorsdöntő pillanatokban.
A kutatásban részt vett fiatalok esetében egyetlen egy magasabb státusú barát hatása akkora volt, hogy a lemorzsolódási arány kevesebb, mint harmadára csökkent.
A lemorzsolódásnak leginkább kitett – gyenge tanulmányi teljesítményű – roma fiatalok aránytalanul nagymértékben elszigeteltek a kortárscsoportjukon belül a „sikeres” – a középiskolát elvégezni képes –fiataloktól.
A különböző összehasonlító felmérések (IEA, PISA) rámutattak, hogy a tanulói teljesítményeket vizsgálva jelentősek az iskolák és osztályok közötti különbségek. A szelekciós folyamatok pedig elsősorban a tanulók szociális háttere alapján mennek végbe. A vizsgálatok bizonyítják, hogy a tanulók közötti válogatás jelentősen csökkentheti az iskolarendszerek hatékonyságát is.
Az iskolai szegregáció ezért még azon kevés roma diák későbbi pályafutására is károsan hat, akik – a túlnyomórészt rosszul felszerelt és szaktanári hiánnyal küszködő – roma többségű iskolákból jó tanulmányi eredménnyel kerülnek középiskolába.
A gazdaság motorja
A Világbank 2010 szeptemberében publikált jelentése megállapítja: „a romák teljes körű munkaerő piaci integrációja egyes országok esetében jelentős, mintegy évi 0,5 milliárd euróra becsülhető gazdasági előnyökkel járhat.
Növelné a gazdasági termelékenységet, csökkentené az állam által fizetett szociális támogatás összegét és növelné a jövedelemadóból származó bevételeket, ha a romák nagyobb mértékben lennének jelen a munkaerőpiacon. Ez azonban integrált oktatás nélkül kivitelezhetetlen.
Bővebben
http://www.cfcf.hu/images/CFCF_hatter_Nkt_m%C3%B3d_2014.11.25.pdf
Csatlakozzon az elektronikus kampányhoz és írja alá a petíciót!
http://www.petitions24.com/petition_against_the_legalization_of_school_segregation
Amnesty International
Artemisszió
Autonómia Alapítvány
Bagázs Közhasznú egyesület
ERRC (European Roma Rights Center)
Helsinki Bizottság
Humán Platform
Ide Tartozunk!
Kettős Mérce
LMBT Szövetség
Nane
NEKI (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda)
Partners Hungary Alapítvány
Polgár Alapítvány
REF (Roma Education Fund)
Romaversitas
Roma Sajtóközpont
Romani Platni
Stúdió K Színház
SZETA Egri Alapítványa
TASZ (Társaság a Szabadságjogokért)
Cégek akik csatlakoztak
Espell
Gödör
Magnet Közösségi Ház
Milestone
PILnet
Pólópokol
Urban Comm